Északi Evangélikus Egyházkerület

Az Úr parancsolata világos? – Közgyűlés északon

Arnót – Az Északi Evangélikus Egyházkerület Közgyűlése 2018. március 23-án Arnóton tartotta cikluszáró ülését. A falu „emberemlékezet óta” nem adott helyet ilyen magas szintű egyházkormányzati ülésnek, így a helyi közösség szeretetteljes odaadással fogadta az érkezőket. A vendéglátásban házigazdaként szerepet vállalt Üveges István polgármester, az evangélikus gyülekezet presbitere, vendégként pedig részt vett Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke is.

Fabiny Tamás: „A határzárat el kell fogadni, de az egyház ajtóként működhet a kerítésen”

Arnót – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnóton találkoztak a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének küldöttei. A közgyűlésen számot adtak az elmúlt év történéseiről, és megemlékeztek a reformáció 500. évfordulójáról. A Hír TV riportere megkérdezte Fabiny Tamás elnök-püspök véleményét a határzárról, aki úgy nyilatkozott, hogy a határzárat el kell fogadni, de az egyház ajtóként működhet a kerítésen.

Megújul a nyíregyházi evangélikus nagytemplom

Nyíregyháza – Jövő tavasz végére, nyár elejére teljesen megújul az evangélikus templom a megyeszékhelyen, köszönhetően annak a 650 millió forintos támogatásnak, melyet a kormány az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül juttat el az egyházközséghez.

Felszentelték a balassagyarmati kórház új épületszárnyát

Balassagyarmat – Új épületszárnyat adtak át a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben szerdán. A beruházás 1,78 milliárd forintból készült el. Az új épületszárnyat Beer Miklós, a váci katolikus egyházmegye püspöke, valamint Bartha István evangélikus és Molnár Ambrus református lelkész szentelte fel.

Helyeden vagy? – Végh Tamás böjti evangelizációja Mandabokorban

Nyíregyháza – Böjt negyedik hetének első felében Zsarnai Krisztián esperes meghívására Végh Tamás nyugalmazott fasori református lelkész tart evangelizációs sorozatot Nyíregyháza Mandabokorban, a többfunkciós közösségi házban. Ezeket a böjti estéken elhangzó igehirdetéseket érdeklődő olvasóink meghallgathatják a tudósító honlapjáról is a következő nap reggelétől. Pál apostol megtérési története alapján (ApCsel 9. rész) a mai keresztyéneknek szól a kérdés: a helyeden vagy?

„Tóba, hóba, nem megfázva” – Hegyvidéki konfirmandusok Finnországban

Budapest – Helsinki – A hegyvidéki konfirmanduscsoport hagyományos útja a finnországi testvérgyülekezethez idén november 23–27. között valósult meg. Tuusulába sok éve látogatunk el, hogy megismerkedjünk a testvérgyülekezet lelkészeivel, ifjúságá­val, az istentiszteleti élettel és egy kicsit Finnországgal is. Húszfős csapatunk különbusszal közlekedett a meglehető­sen szórványosan elhelyezkedő gyülekezeti helyszínekre, ez láthatóan és hallhatóan jó hatással volt a közösségre.

Így készül az evangélikus anyaggal bővített ének-zene kerettanterv

Fót – „Nálam az elsősöknek még gondot okoznak a hajlítások! Jó, akkor tegyük át a 151-es éneket másodikba – de ide is kell akkor egy karácsonyi ének.” „Jól látom, hogy Balassi Bálint kimaradt?” „Hiszen ezek a fogalmak mind szerepelnek a törzsanyagban!”

Megállás – újraindítás – megerősítés | 24 óra lelkészi hivatásgondozás Balatonszárszón

Balatonszárszó – Az Északi Evangélikus Egyházkerület 2018-ban jubiláló lelkészei immár hagyományos hivatásgondozói alkalomra gyűltek össze február 26–27. között a balatonszárszói Andorka Rudolf Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban.

„Még mindenkit sikerült megmenteni a fagyhaláltól” – Védett helyen, melegben, biztonságban

Nyíregyháza – Ebben a hidegben az állatokat sem hagyják az utcán, nemhogy az embereket – szögezte le Oláh Zita, akivel az Oltalom Szeretetszolgálat nappali melegedőjében beszélgetett a Kelet.hu újságírója.

Ökumenikus kórházi kápolnát avattak Miskolcon

Miskolc – A test gyógyítása mellett a lélek ápolása is fontos része egy beteg ember felépülésének, ezért is lényeges, hogy minél több egészségügyi intézményben legyen elérhető az a lelki szolgáltatás, amelyet az egyházak tudnak biztosítani azok számára, akik ezt igénylik – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórháza ökumenikus kápolnájának avatásán. Az alkalmon a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) részéről Gáncs Péter püspök vett részt. A kápolna kialakítását a MEE 1 millió forinttal támogatta.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Északi Evangélikus Egyházkerület csatornájára